IN MEMORIAM VARGA GÉZA

    Sasszárnyakon repülnek a hírek. Megrendülünk, ha fiatalokról szólnak, mert távozásuk értelmetlen, mert sok a hátrahagyott feladat, és nagyon tud fájni, ha közeli, ha barát, ha családtag vagy munkatárs a hír alanya. A fiatalok esetében az együttérzés forrása a „mennyi munka maradt végezetlen”- babitsi gondolat, az idősebbeknél pedig a döbbenet: milyen tartalmas, példamutató és gazdag élet szakadt meg. Nekünk fel sem tűnt, mert természetes volt, hogy így élt, és mindezt elvégezte. Csak a leltár, amit az utolsó „Isten hozzád” után készítünk, gondolunk végig, az tárja fel, mennyi mindent veszítettünk, mi mindenre volt, lehetett példa az eltávozott szerettünk életpályája.

    Varga Géza is ilyen ember volt. Mi a Társasságban azt tudtuk róla, hogy intelligens, kreatív, csupa szív, kedves és kellemes ember. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava, mások sorsa is érdekelte, mindig lehetett rá számítani. Legfontosabb értékeit a családja és a rá bízott közösségek jelentették. Felelős posztokon, kezdetben tanárként, később gimnáziumi igazgató-helyettesként, majd igazgatóként tudta, hogy minden döntése példa lehet, és akként cselekedett. Sokat jelentett neki Petőfi Sándor. Sokáig ő képviselte a Társaságot a Petőfi nevét viselő középiskolák találkozóin, és lelkesen számolt be a tapasztalatairól. Szeretett városában a közösségért is vállalt feladatot. Igazságérzete késztette a munkaügyi kérdéseket tisztázandó döntőbizottsági tisztségek betöltésére iskolai majd városi szinten. Bekapcsolódott az önkormányzati munkába is, oktatási és kulturális területen kapott feladatot. 1993-tól az Országos Petőfi Sándor Társasság elnökségi tagja volt.

    Varga Géza köztiszteletben állt, Veszprém Megyéért Érdemérem és a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje elismerésben részesítették.

    Az utolsó találkozóra szeretett feleségével jött el, nagyon megható volt az a gondoskodás, ahogyan beteg párját istápolgatta. Az igazi szeretet sugárzott belőlük. Kedves Géza, sokat fogunk emlegetni, hiányozni fog a humorod, az egész lényed. Emléked megőrizzük. Isten veled!